@Betonfagyi: www.youtube.com/watch?v=77nGvkX3wvA Itt a nevezetes videó, amiről beszéltem. Csak ne vedd túl komolyan mi se vettük.

Bejegyzés: Második randi.....

Biztos forrásból tudom, hogy tetszett az első sztorim, szóval itt a második. Azt mondják, ha egy mesének nincs tanulsága, akkor azt ne mond el. Nos, ennek van, de nem az, amit elsőre gondolna az ember. Beszéljünk az álmokról. Itt nem olyan varázsvilágra gondolok, amiben anyád megkér a szép zöld mezőn, hogy locsold meg a bagetteket, miközben esik az eső. Bár ezek az álmok nem olyan zavarók, mint amikor egyszer csak megjelenik benne volt szerelmem. Teljesen másról álmodok, és egy kávézóban ott van nevetve, egy sötét nyirkos úton vagyok, menekülök valami elől és ő ott van, erre még gyorsabban kell futnom. De ez egy másik történet. Nem itt olyan álmokról van szó, amit az ember dédelget magában, amire gondol egy unalmas vasárnap délutánon, hogy majd egyszer véghezvisz. Az álmok mindig változnak, van, amit elenged, az ember van, amit nem. A rendszergazda agyam mellett a szívem egy művészé és az én beteljesítetlen sorsom az alkotás. Alkotni valamit, ami az emberekből kivált valamit: nevethetnek rajta, sírhatnak, csak érezzenek valamit. Az utolsó ilyen álmom a youtuberkedés volt (bár már próbálkoztam írással és zenéléssel is), de ebben az egyben az tetszik, hogy nincsenek szabályok, nem egy sémát követsz, a tartalmad gyakorlatilag bármi lehet. Na, jó majdnem bármi. Először nagy önbizalommal indultam neki. Rengetegen lesznek híresek ok nélkül. Miért ne lennék én is egy közülük? Ez olyan könnyű, az emberek imádni fogják a videóimat. Valahogy az volt a fejembe, hogy emberek ezrei rohantak ki utcára, hogy végre: ez a gyerek, akit senki se ismer feltöltött youtube-ra egy gameplay videót. Oké ez túlzás, de nem tudtam mekkora is az a fa, amibe belevágtam a fejszémet. Csak, hogy szemléltessem egy égig érő fa, ami gyémántból van és egy gumifejszével mész neki. Minden megváltozott, amikor megismerkedtem Stephanievel egy brazil lánnyal, aki szintén videózott. A kedvenc közös videonk, amikor egy életre kelt plüssállat (nevezetesen Rainbowdash) ellen harcoltunk. Természetesen elvesztettük a csatát és Az Én Kicsi Pónim világába csöppentünk, ahonnan meg kellet szöknünk. Együtt cseperedtünk youtubeon és bár két év alatt egyikünknek se nőtt a feliratkozó száma rájöttünk, hogy az igazi kincs, amit szereztünk az egy életre szóló barátság. Tanulság? Tedd, amit szeretsz és bevonzod magadhoz a megfelelő embereket legyen szó bármiről, amit keresel az életben.

Bejegyzés: Második randi.....

Szia! Írtad, hogy szívesen olvasnál másoktól allergiás sztorikat. Szóval itt az én sztorim.
Sziasztok Betonfagyi vagyok és asztmás. Szia Betonfagyi! Csendülne fel a csoportterápia többi tagja az Anonim Al...lergiásoktól. (hoppá a helyesírás és a nyelvhelyesség nem az erősségem, szóval elnézést a hibákért)
Az én történetem 2004-ben kezdődött nyolc évesen, amikor is nem kaptam levegőt, úgy ahogy szeretem volna. Bár ilyenbe nem gondol bele az ember, hogy szeretne levegőt venni, mert ezt a szervezeted automatikusan megteszi, bár esetemben olyan hangom volt, mint Darth Vadernek. Tovább megyek Darth Vader, aki negyven éven keresztül erős dohányos volt, és most próbálja énekelni az A-ha-tól a Take on me hírhedten magas versszakát.
A bátyám meg is jegyezte, hogy a suliba megyek ma így, vagy a Halálcsillagra Orderant felrobbantani.
Az anyukám nem vette ilyen félvállról, így hát elvitt a kórházba, ahol megcsinálták velem az allergia tesztet. Erős túlzás, hogy átmentem kettessel, az egyes itt az ami kifejezi, ami ezután jött. Amire allergiás voltam/vagyok az a poratka. Nagyon cukik. Az elképzelés, hogy eddig a tudtom nélkül a párnámon éltek nagyon kicsi bogarak, amik az életemet követelték nem dobta fel a napomat. A kemény helyzetek kemény döntéshez állítják az embert. A szüleimnek megkellet szabadulnia az összes plüssállatomtól. Egymás után néztem, hogy a kukába kerül, Róka, Maci, Nyuszi, Kutyus és Cica (a nevekkel nem voltam túl kreatív). S több játékom követte, ami cuki volt és bolyhos. Csak egyet sikerült megmentem azt amelyikkel együtt aludtam: Sárkány. Talán, ahogy ezt olvasod, nem tudnál elképzelni egy szőrös sárkányt, de ez olyan volt. Persze kaptam inhalátort, szóval tudtam csalni és beadni, hogy nem fulladtam az éjszaka, amikor a titkos plüssömmel aludtam. Ha úgy éreztem nem kapok levegőt pár fújás és várt az álomvilág. Pár gyereknél még az osztályomba kimutattak asztmát, és mindegyikünknek ugyanazt mondta az orvos, „majd kinövi.” Velük ez meg is történt, de velem … Talán az volt a baj, hogy én már nyolcadikos koromba megálltam a növésbe (170cm). Az asztma meg velem nőtt, együtt cseperedtünk fel. Ott volt, amikor abba kellett hagynom a focit, ott volt amikor nem találtam a ventolint és fulladtam. Ott volt reggel délben este. Édes, drága, egyetlen orvosom még meddig kell még, hogy nőjek?

Bejegyzés: A kezdet

Én sajnos minden létező édesítőszerre allergiás vagyok. A nagy diétázás meg fogyókúra közepette (eredménytelenül) paleozni kezdtem, leszoktam a cukorról és áttértem az édesítőszerekre. Xillit, eritrit, stevia, mindenféle fajta pötyit próbáltam ami csak a boltok polcain kapható, nincs olyan amit nem próbáltam. A derült égből semmiből egyszer csak állandó puffadással kezdtem küzdeni. Nem is gondoltam az édesítőszerekre, amikből azért fogyott rendesen, mert a napi 5-6 kávét azzal ittam, + télen tea, meg ha még esetleg készítettem vagy cukrászdában vettem nagyritkán paleos sütit, akkor is édesítőszerrel tömtem magam. Ennek az lett a következménye, hogy a végén már 0-24 órában fel voltam fújódva. Nem lehetett ételhez, italhoz kötni. Jártam belgyógyászaton, ott sem mondták hogy esetleg édesítőszer lehet a gond. Tele voltam gázzal, borzalom volt, egész nap így dolgozni, ülőmunkát ráadásul, meló után meg sugárhajtással repültem hazáig. Megkeserítette az életem, párkapcsolatot, edzeni se tudtam normálisan, mert mindig attól tartottam nehogy pukizzak, szörnyű volt. Ez 3 évig így ment. Míg nem lakásfelújítás volt nálam, és elfogyott otthon az édesítőszer. Így a munkahelyemre sem vittem. A munkásoknak cukrot vettem otthon a kávéba, kockacukrot, és magamnak elfelejtettem venni édesítőt. Így rálegyintettem és áhh mondom, most cukorral fogom akkor én is inni a kávét. Mit adott az Isten, elvágták a puffadásomat. Nem 100% mert kiderült hogy van epekövem is, az is még rátett egy lapáttal. De a gasztros doki azt mondta, örökre felejtsem el az édesítőszereket, mert teljesen tönkreteszik a gyomrot, a beleket, ráadásul csak becsapja az agyat a hamis édes ízzel, és ugyanúgy megmarad az édesség utáni vágy, ami nem feltétlen vezet fogyáshoz. Megváltoztatja az emésztést teljesen. Én kvázi egyiket sem tolerálom. Elhagytam minden édesítőt, visszatértem a cukorra, azt gondolom az kevés amit a napi 5-6 kávémba elfogyasztok (1-1 kocka) az jelentéktelen. A problémám az, hogy inzulinrezisztenciám van, és nem tudok édesítőt fogyasztani. Cukrot meg nem igen lehet. Tehát ha bármi krémre, sütire fanyalodom, vagy akármibe kellene cukor, nincs mit beletenni. Valaki adhatna tanácsot, hogy ilyenkor mit lehet tenni. Mert most az van, hogy a kávéba teszek napi kétszer 1-1 cukrot, a többi kávét anélkül iszom. De másba nem szeretnék azt használni.

Bejegyzés: Édesítőszerek