Az én sztorim 2014 novemberében kezdődött.

Túl egy szakításon, - amiből tulajdonképpen jól jöttem ki, hiszen a közös macskánk kizárólagos felügyeleti, ellátási és minden egyéb joga és kötelezettsége rám szállt – éppen államvizsgára készültem a jogon. Sorstársaim jól tudják, hogy ebben a helyzetben ötször kell átélni egy normális ember által választott szak végével járó feszültséget. A lassan az egész lakást elborító jegyzethalmokról, több kilós könyvekről – amik néha orvul a fejedre esnek a szekrény tetejéről – már nem is beszélve. Külsőre kezd a polgártárs zombi jelleget felölteni, úgymint véreres, tikkelő szemek, fekete karikák, hamuszín arc, kissé darabos mozgáskultúra. Amikor a családtól azt hallod, de már csak fél füllel (a másik már begyulladt a picinykét legyengült immunrendszeredtől), hogy „talán hagyni kéne a fenébe az egészet”, kicsit beléd költözik a remény, hogy megmenekülsz, de aztán rájössz, hogy nem gondolták ezt komolyan. Tehát megy minden tovább. Ezt csak azért írtam le, mert meggyőződésem, hogy szoros összefüggésben áll egymással a stressz (bármilyen okok is váltják ki) és az allergia kialakulása.

Az első allergiával kapcsolatos élményem is erre az időszakra tehető. Egyik reggel az ágyból kikászálódva úgy éreztem, hogy a számmal el tudom érni az orromat. Erősen gondolkodtam, hogy az elmúlt napokban elborult elmével botoxolásra vetemedtem-e, de mivel nem volt róla emlékképem, hosszú idő után először tükörbe néztem. És tényleg!! Küllemem messze meghaladta az elhíresült Geronazzo Mária által prezentált eredményt. Mivel a szám méretével fordított arányban a szemem kezdett összeszűkülni a duzzadástól nőnemű felmenőim nem bírták tovább átalakulásomat és kocsiba rángattak: Irány a bőrgyógyászat felkiáltással!

Mondanom sem kell, hogy már a bejáratnál belém szúrtak egy elefántot is egérré változtató kalcium injekciót, amivel azt hittem letudtuk a dolgot. Az orvos azonban egy kicsit továbbgondolta ezt, és azzal a lendülettel hívta a szomszéd utcában lévő mentőállomást. Az időközben felszívódott hatóanyagtól jelentősen szedált állapotomban közöltem, hogy sietnem kell, mert nekem fél óra múlva az egyetemen van jelenésem. Hát mit mondjak, volt nagy derültség, és az ekkorra megérkezett mentősök már raktak is a szirénázó autójukba. Az egész napos vizsgálgatás eredményeként közölték, hogy nagy valószínűséggel az előző nap elfogyasztott gombapörkölt váltott ki ilyen reakciót és jó lenne, ha kiiktatnám a menüsoromból. Megjegyzésemre, miszerint az egyik kedvenc ételem, nagy virgoncan megjegyezték, hogy így legalább a gombamérgezést kiiktathatom az életemet fenyegető veszélyforrások közül.

Ez volt tehát az első randink az allergiával, ami első alkalomhoz illően elég szolid és visszafogott volt.

De mint, tudjuk „lesz ez még így se”! Folyt köv.