Luca glutén-, laktóz-, és cukormentes konyhája

Derült égből allergia

Derült égből allergia

Rántott cukkini humusszal

2017. augusztus 14. - Derült égből allergia

Az egyik legkedvesebb zöldségem, ami a hétvégi piaci bevásárlásnál általában elsőként landol a kosaramban. Számtalan módon felhasználható, én most a legegyszerűbb, rántott változatot készítettem el, ami hidegen és melegen egyaránt nagyszerű. A jól megszokott burgonya vagy rizsköret helyett humuszt készítettem mellé mártogatósnak.

  • 1 db kisebb cukkini
  • 2 tojás
  • 3 evőkanál kukoricaliszt
  • 3 evőkanál Mester család kenyérmorzsa
  • 1 teáskanál szezámmag

A cukkinit meghámozzuk, felkarikázzuk. Lesózzuk jó alaposan és kb. 20-30 percig állni hagyjuk, amíg levet ereszt. A morzsába belekeverjük a szezámmagot. A cukkinit először kukoricalisztbe, majd a felvert tojásba, végül a gluténmentes morzsába forgatjuk és bő, forró olajban aranybarnára sütjük.

Humusz

  • 50 dkg főtt csicseriborsó (konzerv is lehet)
  • 2 citrom
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál olívaolaj +1 teáskanál
  • 3 evőkanál tahini (szezámkrém)
  • bors
  • 1 kavéskanál őrölt fűszerpaprika
  • pár szem olívabogyó

A konzervet kibontjuk, lábasba öntjük a tartalmát, a lével együtt. Felforraljuk. Közben megtisztítjuk és felaprítjuk a fokhagymát, kifacsarjuk a citromok levét. Amikor a csicseriborsó forr, lehúzzuk a tűzről, leszűrjük, a levét félretesszük.

A csicseriborsót a fokhagymával robotgéppel krémesre turmixoljuk, majd hozzáadjuk a citrom levét, az olívaolajat, a tahinit. (Ha nincs otthon tahini, akkor se essünk kétségbe, próbáltam már anélkül is és éppolyan finomra sikeredett.) Ha botmixerrel esünk neki, figyeljünk rá, hogy jó mély tálban dolgozzunk, mert a kis borsószemekből előtörhet a szuicid hajlam és hajlamosak kiugrálni a tálból. Sózzuk, borsozzuk, ízlés szerint tovább fűszerezhetjük. Amikor ezzel kész vagyunk, a félretett főzőléből apránként hozzákeverünk annyit, hogy kevésbé tömör krémet kapjunk. (Később még szilárdul!) 2 órára hűtőbe tesszük. Fogyasztás előtt meglocsoljuk egy teáskanál olívaolajjal, megszórjuk őrölt fűszerpaprikával, díszíthetjük pár szem olívabogyóval. Jó étvágyat!

ghhn.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://derultegbolallergia.blog.hu/api/trackback/id/tr2112749110

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása